Kutatócsoportunk egy újabb tagja szerzett első helyezést az 2015. évi Tudományos Diákköri Konferencián, a Szociológia szekcióban. Pethes Laura, a Budapesti Corvinus Egyetem végzős hallgatója dolgozatában általános iskolai osztályokban vizsgálta a népszerűséget és a népszerű hallgatókat, összevetve az osztályfőnökök róluk kialakult képével.
Absztrakt:
„A tanárnak mindig igaza van”?
A népszerűség vizsgálata az osztályfőnökök szemével
Az elismertség, közösségi elfogadottság vizsgálata hagyományosan fontos kérdés a társadalomtudományokban. A népszerűség magyarázata általános iskoláskorú gyerekek körében különösen fontos, hiszen az osztály népszerű diákjai ebben a korban jelentősen befolyásolják a többiek személyiségének kialakulását, tanuláshoz való hozzáállását. Korábbi kutatások már bebizonyították, hogy az eredmények szempontjából nem mindegy, hogy milyen módon mérik a népszerűséget. Az eddigi munkák alapján a népszerűségnek két gyakori típusa létezik, a szociometriai és az észlelt. A kétféle mérési mód közti eltérések miatt az egyes elemzések különböző tulajdonságú gyerekeket mutatnak népszerűnek. Azonban eddig kevés kutatás foglalkozott azzal, hogy több nézőpontból vizsgálja meg a mérések különbségének hatását. Ezért tartom fontosnak összehasonlítani a diákok szociometriai és észlelt népszerűségét az osztályfőnök véleményével.
Dolgozatomban a MTA TK „Lendület” RECENS Kutatócsoport „Verseny és negatív hálózatok” című 2013 szeptemberében indított, két tanéven át tartó longitudinális kapcsolathálózati vizsgálatának adatait használtam fel. Kutatásomban ötven 5. évfolyamos osztály diákjainak barátsághálóira, népszerűség-jelöléseire, individuális háttérváltozóira és az osztályfőnökök diákokról alkotott véleményére fókuszálok. Eredményeim azt mutatják, hogy az osztályfőnökök véleménye a népszerű gyerekekről jelentősen eltér a diákok nézetétől. Multi-level regressziós modellek alapján az okos és a jó sportoló diákoknak van a legnagyobb esélyük népszerűvé válni a vizsgált osztályokban. Az elemzés rámutat arra, hogy az osztályok értékrendje – kontextuális változóként - jelentősen befolyásolja azt, hogy milyen tulajdonságoknak köszönhetően lesz valaki népszerű az adott közösségben.
Szerző: Pethes Laura