Vajon a magyar jazz intézményesülése és a hatalommal való kiegyezése a hatvanas években és a későbbiekben mennyiben jelentette a jazz zene gyarmatosítását az állami érdekszféra által történő és a hivatalos kultúra általi ellenőrzését? Létezett-e, létre jöhetett-e ezután a jazz szubkultúra egyáltalán? A jazzklub-hálózat vizsgálata adja meg ezekre a kérdésekre a választ. Írásomban ezt, a korszakban egyedülálló civil (polgári mintákat követő) kezdeményezést veszem társadalomtörténeti, mikrotörténeti górcső alá. A jazz a klubokban, kapcsolódva az avantgárd művészeti irányvonalhoz valamint a rock és a blues irányzatokhoz a hetvenes-nyolcvanas években visszatalált a gyökereihez és kialakította közönségét (szubkultúráját), identitását. A klubhálózat, a klubok léte azonban nagyon ingatagnak bizonyult, lényegében egy-egy filantróp klubszervező kitartásán és lehetőségein múlott. E történetekben benne van a Kádár-korszak művelődés- és zenei kultúrpolitikájának lényege: a hivatalostól eltérő, önálló művészetek, zenészek és kapcsolódó szubkultúrák elszigetelése és ellehetetlenítse, de ez eltérő hangsúlyokkal járt az egyes városokban és megyékben.