Néha a verbális bántalmazás jobban fáj, mint a verés
Néhány hete számoltunk be arról a nagy visszhangot kiváltó nádudvari esetről, amikor két tinédzser lány bántalmazta harmadik társukat, és mobiltelefonnal rögzítették, ahogy alázzák és verik őt. Eközben arra kényszerítették, hogy megcsókolja a cipőjüket, és elviselje, ahogy halott édesanyját szidják. Az áldozatot addig rugdosták és tapostak az arcába, mígnem vérezni kezdett. A bántalmazott hiába könyörgött kegyelemért, elmondása szerint a tettesek fojtogatták, ütötték, cibálták és rugdosták. Rájuk akár letöltendő börtönbüntetést vagy javítóintézeti nevelést is kiszabhat a bíróság.
Felzaklatta a kisvárost a társukat alázó brutális kamaszok ügye
Két lány mobiltelefonnal rögzítette, hogy egy harmadikat bántalmaznak. Nádudvar forrong, az egyik bántalmazó családostul másik településre költözik, a másik állítólag már intézetben várja a jövő heti tárgyalást. A polgármester személyesen jár közben, lakossági fórum, bűnmegelőzési tanácsadás és fokozott rendőri ellenőrzés is lesz.
A büntetőeljáráson túl azonban jelenségszinten igen nehéz megfogni az iskolai bántalmazást, pláne nem könnyű tenni ellene. Az eredményes intervenció alapfeltétele ugyanakkor a mögöttes okok és a bántalmazói helyzet kialakulását elősegítő tényezők pontos feltárása. Ezt a célt szolgálja a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjában működő Versengés és negatív hálózatok elnevezésű, Lendület-programhoz kapcsolódó kutatás, melynek egyik munkatársával, Kisfalusi Dorottyával beszélgettünk.
Ki kit bánt az osztályban?
Az iskolai bántalmazás problémája mindig is jelen volt, és ma is él. Újabban azonban egyre nagyobb közfigyelem hárul rá, illetve a formái változnak. Az korábban is rendszeres volt, hogy a gyerekek nyílt fizikai vagy verbális agressziót használtak egymással szemben, például negatív, ártó szándékú pletykákat terjesztettek egymásról, viszont az internetes bántalmazás (cyberbullying) csak az online közösségi hálózatok elterjedésével jelent meg
– mondta a szociológus.
A Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatásának sajátossága az, hogy szociológiai szempontból vizsgálja az iskolai bántalmazást, vagyis arra figyelnek leginkább, hogy a jelenségnek milyen közösségi meghatározói vannak. Magyarul a bántalmazás (akár elkövetői, akár áldozati oldalon) hogyan függ össze a gyerekek közösségi státuszával: hogy mennyire népszerűek, mennyi barátjuk van. Ehhez kapcsolatháló-elemzést használnak, tehát megkérdezik a diákokat, hogy kik a legnépszerűbbek az osztályban, kik a barátaik, kikkel töltenék szívesen a délutánjukat, de – a szokásos hasonló felméréseket kiegészítve – a negatív kapcsolatokra is rákérdeznek.
„Megkérdezzük, hogy ki kit nem kedvel az osztályban, illetve ki kit bánt. Azt is megkérdezzük minden tanulótól, hogy konkrétan őt kik bántják, és ő kiket bánt” – folytatta Kisfalusi Dorottya. Ennek segítségével fel tudják rajzolni az osztálybéli negatív viszonyok hálózatát is. Az adatokat ezután anonimizálják, és statisztikai módszerek segítségével kimutathatják, hogy a pozitív és negatív kapcsolatok hogyan függenek össze a bántalmazással.
Fontos megjegyeznünk, hogy bántalmazáson nem (vagy nem feltétlenül) a verést értik. Az angol bully kifejezés értelmének megfelelően minden olyan aktust bántalmazásnak tekintenek, amikor egy vagy több gyerek egy védekezni képtelen társukat fizikailag vagy verbálisan, illetve egyéb módon (például rossz hírét keltve vagy kiközösítéssel) zaklatja. Ebbe tehát beletartozhat a verés is, de csak akkor, ha az ismétlődve fordul elő két, egyenlőtlen helyzetben lévő fél között.
Árulkodó hazugságok
Minthogy a kutatás a diákok megkérdezésén alapul, felmerülhet a gyanú, hogy egy ilyen kényes kérdésben a tanulók nem lesznek őszinték, és magukat jobb színben próbálják feltüntetni, mint amilyenek valójában. Ez természetesen létező probléma, ugyanakkor a szociológus elmondta, hogy a hazugságok jellege is sokat elárul a közösség szerkezetéről, illetve elfogadott értékeiről. Vannak olyan bántalmazói viszonyok, amelyekről csak a bántalmazó, illetve csak a bántalmazott számol be, viszont kiderült, hogy
Magyarországon a gyerekek nagyobb valószínűséggel vallják be, hogy ha ők bántanak másokat, mint ha őket bántják, és áldozattá válnak.
Utóbbit tehát jobban szégyellik. Ebben markánsan különböznek a hazai diákok nyugati társaiktól. Ott jellemzően azt vallják be kevésbé, ha ők bántanak másokat, míg saját áldozat mivoltukról szívesebben beszámolnak. Hogy miért van ez? Nos, ennek hátterében lehetnek kulturális eltérések, illetve az, hogy Nyugat-Európában régebben elterjedtek azok az intervenciós programok, amelyek az iskolai bántalmazás kezeléséről szólnak. A gyerekekben jobban tudatosítva van, hogy a bántalmazás elítélendő dolog. Magyarországon a tanulók még kevésbé tudatosak ebben, illetve kevésbé merik felvállalni áldozati státuszukat.
Hogy kiből lesz bántalmazó, és kiből áldozat, arra nagyon erősen hatnak a barátok. A vizsgálatokból egyértelműen látszik, hogy mind az áldozatoknak, mind a bántalmazóknak kevesebb barátjuk van az átlagnál. Előbbi nem túl meglepő, hiszen érthető módon az elkövetők hajlamosak olyan célpontokat kiválasztani, akiket kevésbé kedvelnek az osztálytársaik, hiszen így kevesen lesznek hajlandók a védelmükre kelni. Azok, akik az áldozatokkal barátkoznak, azt kockáztatják, hogy maguk is a bántalmazás célkeresztjébe kerülnek. Ez tehát önmagát erősítő folyamat:
Az áldozatok egyre inkább izolálódnak, ahogy egyre több bántalmazás éri őket, és ez csak még több bántalmazást szül
– mondta Kisfalusi.
Sokkal meglepőbb lehet, hogy az elkövetőknek is kevesebb barátjuk van, mint másoknak. A népszerűség ugyanis nagyon gyakran kétélű jellegzetesség. Amikor arról kérdezik a diákokat, hogy ők maguk kiket kedvelnek az osztályban, és ezeket a válaszokat összesítik, gyakran a legkedveltebbnek bizonyuló személyek nem ugyanazok, mint akiket megjelölnek, ha az osztály legnépszerűbb tanulójáról kérdezik őket. Vagyis azt, akiről úgy gondolják, hogy a többiek körében közkedvelt, ők maguk gyakran nem kedvelik. A népszerűség átka: ugyan sokan kedvelik őket, de legalább ennyi utálójuk is akadhat.
Sokszor tehát az általánosan népszerűnek gondolt gyerekeknek valójában kevés igazi barátjuk van, és ők gyakran hajlamosak bántalmazókká válni.
Fordított U
A bántalmazói szerep és a népszerűség közötti összefüggés fordított U betűvel ábrázolható: a népszerűség növekedésével növekszik a bántalmazások elkövetésének valószínűsége, de ez az összefüggés csak egy bizonyos pontig pozitív. Ha valaki túlzásba viszi a zaklatást, meredeken csökkenni kezd a népszerűsége – magyarázta a kutató. Az egymást követő vizsgálatok során általános és középiskolákban is készítettek felméréseket, és úgy találták, hogy az életkor emelkedésével valamelyest csökkent a bántalmazások száma. De ennél sokkal markánsabb a bántalmazás jellegének átalakulása.
A gyerekek szociális fejlődésével más típusú bántalmazási módok kerülnek előtérbe. Az alsós általános iskolásoknál sokkal gyakoribb a nyílt agresszió, tehát megverik a másikat, hangosan csúfolják, elveszik a cuccait, és nem adják vissza. De ahogy felnőnek, a bántalmazás összetettebb és leplezettebb módjai válnak gyakoribbá. Például rosszindulatú pletykákat terjesztenek róla
– mondta Kisfalusi.
Kell egy bizonyos érettség ugyanis ahhoz, hogy a gyerek átlássa, hogy kiről milyen pletykát célszerű elterjeszteni, és milyen csatornákon keresztül lehet ezeket a leghatékonyabban terjeszteni (vagyis kiket kell megkeresni ahhoz, hogy biztosak lehessünk abban, hogy a hallottakat mindenkinek el fogják mondani).
A bántalmazás rejtettebb formáit kevésbé veszik észre a tanárok, sőt sokszor maga az áldozat sem jön rá, hogy kitől indult ki egy gonosz szóbeszéd.
A nyílt és a körmönfontabb bántalmazás hasonló különbségei figyelhetők meg a fiúk és a lányok között is. Míg a fizikai agressziót és a nyílt, mindenkinek egyértelmű szidalmazást inkább a fiúk alkalmazzák, a lányok jobban leplezik céljaikat, és azokat inkább pletykák, kiközösítés, manipulációk révén próbálják elérni. És ezzel nem feltétlenül járnak el kevésbé elítélendően, mint a verekedő fiúk.
A szociológus szerint szóban is lehet valakit úgy bántalmazni, hogy az akár rosszabbul is essen, mint a fizikai inzultus. Ehhez hasonlóan az online zaklatás is rendkívül veszélyes lehet, hiszen nagyon gyorsan terjed, és az áldozat semmit sem tud tenni ellene. Ugyanis a bántalmazás okozta fájdalom leginkább a nyilvánosság mértékétől függ – vagyis, hogy hányan látják.
Ha a verés úgy történik, hogy mások nem látják, az kevésbé megalázó érzés az áldozatnak, mint ha az egész osztály szeme láttára csúfolják ki.
De miért bántalmazzák egymást a gyerekek?
Erre a kérdésre nincs egyetlen egyszerű válasz. Számos pszichikai és szociális tényező felvethető, amelyek hajlamosíthatnak arra, hogy az egyik tanulóból inkább bántalmazó, másból pedig áldozat lesz. Kisfalusi Dorottya szerint a szociológiai kutatásokból gyakran az derül ki, hogy a bántalmazás egyik fő motivációja az, hogy nem látnak más módot arra, hogy növeljék saját szociális státuszukat (vagyis megbecsültségüket a közösségben). A bántalmazással viszont elérhetik azt, hogy a többiek tiszteljék őket és felnézzenek rájuk, tehát így próbálnak népszerűségre szert tenni a társaik között.
Ha pedig sikerrel járnak, és a bántalmazóra mindenki felnéz, akkor intervenciós program legyen a talpán, amely ki tudja törölni a bullying kultúráját a közösségből. A megbecsültség és a bántalmazói hajlam egymást erősítik. Ahogy emelkedik valaki státusza, egyre inkább megbizonyosodik afelől, hogy a bántalmazás célravezető, és az újabb zaklatásai (amelyek az áldozat és az elkövető közötti növekvő egyensúlytalanság miatt egyre könnyebbé válnak) csak tovább emelik a reputációját.
A bántalmazás olyan mélyen beivódott sok iskolai közösség szövetébe, hogy nem létezik ellene százszázalékos hatékonyságú módszer. Noha egyre elterjedtebbek a különféle intervenciós programok, amelyek próbálják a bántalmazástól eltéríteni a gyerekeket, teljesen ezek sem képesek kiirtani a jelenséget
– mondta Kisfalusi.
A kutatások kimutatták, hogy azokban az iskolákban, ahol ezen intervenciós programokat alkalmazzák, valóban csökken a bántalmazások gyakorisága. Ugyanakkor az is kiderült, hogy vannak áldozatok, akik a programok dacára is áldozatok maradnak, főként, ha nagyon nem kedvelik őket az osztálytársaik.
Hogy valami optimizmusra okot adó felismeréssel zárjuk, a szociológus szerint a létező negatív kapcsolatok dacára mindenképpen kiterjedtebbek és erősebbek a pozitív (barátságokat megjelenítő) hálózatok az osztályokban, mint a negatívak. A diákok saját bevallása szerint sokkal kevesebb tanulót nem kedvelnek, mint ahányat igen, és a bántalmazottak köre még a nem kedveltek halmazánál is lényegesen kisebb.