CSS-RECENS gyakornoki program 2021

FELHÍVÁS SZAKMAI GYAKORLATRA

Társadalomtudományi Kutatóközpont

CSS-RECENS Kutatócsoport

 

A Társadalomtudományi Kutatóközpont CSS-RECENS (https://recens.tk.hu/hu) Kutatócsoportja pályázatot hirdet szakmai gyakorlatra BA, illetve MA képzésben részt vevő diákok számára.

A szakmai gyakorlat során a pályázóknak lehetőségük lesz a CSS-Recens kutatócsoport tevékenységében való részvételre, valamint részben valamint önállóan végzendő elemző- és kutatómunkára is. A kiválasztásnál meghatározóak a projekt által elvárt speciális készségek.

A gyakornoki program a CSS-RECENS Kutatócsoport által készített történeti-közpolitikai adatbázisok (MDP, MSZMP, Minisztertanács) összeállításában való részvételre és a hálózatkutatási módszertan megismerésére irányul. Az adatbázis segítségével hálózatelemzési eszközökkel modellezhetővé válik az 1949-1989 közötti időszak politikai hatalmi struktúrája, kvantifikált formában azonosíthatóak lesznek az egyes felelősségi körök. A kutatás hozzájárul a korszak hatalmi-politikai rendszeréről alkotott kép elmélyítéséhez, összevethetővé teszi a hivatalos dokumentumokban delegált felelősségi köröket és döntési jogköröket a tényleges napi politikai működéssel.

Az elkészült adatbázisok a gyakornok által szabadon kutathatók, a saját érdeklődésnek megfelelő elemzésre felhasználhatók.

 

Feladat:

  • az MDP és az MSZMP PB, illetve a Minisztertanács napirendi pontjainak adatbázisba rendezése, a meglévő adatbázis kiegészítése és ellenőrzése
  • a napirendi pontok előterjesztőinek hozzárendelése a napirendi pontokhoz online elérhető levéltári források alapján
  • az előterjesztők affiliációinak meghatározása archontológiai segédanyagok felhasználásával
  • közreműködés az adatbázisok elemzésében, feldolgozásában

 

A kutatócsoport vállalja:

  • A gyakornok számára egy kutató, mint mentor biztosítása, akivel napi kapcsolatban áll, és bevezeti őt a tudományos kutatások lebonyolításának mikéntjébe.
  • Aktuális szakdolgozat- vagy kutatási témában szakmai segítségnyújtás (adatbázis, bibliográfia, kéziratok véleményezése).
  • Kutatási támogató nyilatkozatok, adott esetben pályázati ajánlások, véleményezések biztosítása.
  • A gyakorlat teljesítésének igazolása.
  • A gyakornokok rendszeres visszajelzést kapnak munkájukról, teljesítményükről és fejlődésükről. Az együttműködés végén – amennyiben szükséges – véleményezésre kerül sor.
  • A kutatócsoport a gyakornok számára anyagi juttatást nem biztosít, de a gyakornoki munkát igazolja a felsőoktatási intézmények számára.

 

Pályázati feltétel:

- Szociológiai vagy egyéb társadalomtudományi képzésben való részvétel, vagy társadalomtudományi képzési területen szerzett alapszakos végzettség.

- MS Office felhasználói szintű ismerete

A  pályázathoz csatolandó:

- Önéletrajz;

- Érvényes, nappali tagozatos hallgatói jogviszony igazolása valamely magyarországi vagy külföldi felsőoktatási intézményben.

Aláírt adatkezelési tájékoztató letölthető: https://tk.mta.hu/uploads/files/ADATKEZELESI_TAJEKOZTATO_koezalkalmazotti_jogviszony_uegyintezese.pdf

 

A pályázat elbírálása során előnyt jelent:

  • társadalomtörténeti érdeklődés, társadalomtörténeti területre irányuló szakdolgozati vagy kutatási tervek
  • legalább középfokú angol nyelvtudás
  • jó íráskészség

 

Jelentkezési határidő:

2021. február 15.

 

A jelentkezés módja:

A pályázati anyagot elektronikus formában kérjük eljuttatni Kiss László tudományos munkatársnak, kiss.laszlo@tk.hu